Egy 21 éves férfi gyújtogatott a brit miniszterelnök házánál
Három tüzet is el kellett oltani a környéken.
Három tüzet is el kellett oltani a környéken.
A miniszterelnök szerint az ipar az olcsó munkaerő importjának rabjává vált ahelyett, hogy az ott élőkbe fektetne be.
Donald Trump szerint csütörtökön jelentik be a részleteket, a megállapodás ugyanakkor szűk körű lesz, és csak az autó- és acélipart fogja érinteni.
Harmincöt év után dőlt meg a május elsejei rekord.
Az Európai Unió már az év elején megtiltotta a számítógépes játékokhoz készült konzolok értékesítését az orosz piacon.
Továbbá Ukrajna és Irán is szóba jött a megbeszélésen.
Az ítéletért küzdő jogvédő szervezetet J. K. Rowling is támogatta.
Az Egyesült Királyság igazságügyi minisztériuma olyan, a rendőrségi adatokon dolgozó algoritmust fejlesztett, ami alapján akár életeket is lehet menteni a jövőben.
Grace Davidson azt hitte, sosem lehet saját gyereke, de egy sebészcsoportnak és nagylelkű nővérének köszönhetően már kezében tarthatja pár hónapos lányát.
Megpróbálták felhívni az amerikai elnök figyelmét arra, hogy a vámok felhajthatják az árakat, ám őt ez nem érdekli, sőt szerinte még jó is lesz, mert majd amerikai autókat fognak vásárolni az emberek.
Okostelefonnal, vagy a brit kormány honlapján lehet igényelni az engedélyt, az elbírálása néhány napot vehet igénybe. Ez kell az angliai beutazáshoz.
Az uralkodó elnézést kért azoktól, akiket kellemetlenül érint programjainak elhalasztása.
A brit kormány álláspontja szerint a nemzetközi jog egyértelműen kötelezi Oroszországot az általa Ukrajnának okozott háborús károk megtérítésére, így felhasználhatók a zárolt orosz vagyoneszközök Ukrajna pénzügyi támogatására.
Nem mindegyik küldene feltétlenül csapatokat, de néhányan egyéb támogatást nyújthatnának.
A csoportok tagjai nyíltan beszéltek „tömeges Korán-égetésekről”, videókat tettek közzé gyújtogatásokról, savas támadásokról és házi készítésű bombák teszteléséről, újabban pedig késes támadások végrehajtására buzdítanak.
Még egy amerikai elnökkel se fordult elő, hogy kétszer is meghívják az Egyesült Királyságba állami látogatásra.
Keir Starmer jövő héten fog találkozni Donald Trumppal.
Franciaország atomtölteteket szállító vadászgépeket állomásoztatna Németország területén, ha az USA valóban kivonja onnan a csapatait.
Donald Trump diktátornak nevezte az ukrán elnököt, az amerikai vezető brit szövetségese, Nigel Farage pedig most azt mondja, „nem szabad szó szerint venni” Trumpot.
„Nem igazán értjük az amerikai logikát” – jelentette ki a francia kormányszóvivő, miközben a brit ellenzék is határozottan kiállt Ukrajna mellett.